Mi a jóga?

A „jóga” szó a szanszkrit „judzs” szótőből származik, aminek több jelentése van : „megfeszítés”, „iga”, „leigázás” „eggyéválás”. A jóga nem vallás (nincs intézményrendszere, dogmatikája), hanem tudatos, egyéni megtapasztaláson alapuló (ön)megismerési út, melyen bárki elindulhat. Általánosságban az emberi megismerés egyik formája a művészeti, vallási, illetve tudományos megismerési módok mellett.

A jógában a megismerő és a megismerendő egy és ugyanaz a személy, vagyis a jóga nem más, mint az egyén által, önmagán tiszta, éber tudattal végrehajtott megfigyelés, egyfajta „kísérlet”, ahol az egyén testi, érzelmi, tudati működéseinek tudatosítása, kiismerése, és uralása a cél. Haich Erzsébet, magyar jógini szerint:

„Egyedül az szabad, aki uralja ösztöneit, s nem rabszolgája szenvedélyeinek, vágyainak és kívánságainak.”

A jógában valamit uralni nem abból ered, hogy valamit csírájában el kell fojtani. Itt arról van szó, hogy valamit először megtapasztalok, a megtapasztaláson keresztül megismerek, és kiismerek. S ennek a reális ismeretnek a birtokában már iráníyítani, akár felülbírálni is tudom, ha szükséges. A jógában ezért az uralom alapvetően nem valaminek az elfojtásból, hanem az egyén megtapasztalásából eredő ismeretből forrja ki magát.

Többek között abban is segít a jóga, hogy a testünkkel, mint hangszerrel tudjunk bánni, ezért pl. sportolóknak, előadóművészeknek, is igen hasznos lehet elsajátítani. Megtanít az érzelmi és tudati hullámzások elcsendesítésére is. Ezért aki szellemi munkát végez, szintén sokat profitálhat a jóga gyakorlásából, mert elméjét hatékonyabban tudja fókuszálni egy-egy probléma megoldására. S akit pedig a lelki élet nagy kérdései foglalkoztatnak, a jóga által betekintést nyerhet saját érzelmeinek, gondolatainak kialakulási, betetőzési és elcsendesülési folyamataiba. Aki helyesen gyakorolja a jógát , az reális önismeretre tesz szert. Egyszerűbb, letisztultabb, érzékenyebb, elfogadóbb és felelősségteljesebb személyiséggé érik. Kitartó gyakorlással ezek a tendenciák felerősödnek.

Ezek szerint a jógát lehet nem helyesen is gyakorolni? Lehet. Az ászanák (testtartások) szintjén például egy erőteljesebb nyújtással járó gyakorlatnál könnyen meghúzhatja magát az, aki még nem ismeri testi képességeinek határait, illetve a jóga egyik alaptételével, az „ahimsa”-val, azaz a nem ártással nincs tisztában.

Az „ahimsa” a jógában nem csak azt jelenti, hogy a külvilágban törekedni kell arra, hogy lehetőség szerint senkinek és semminek ne ártsunk, hanem a „ne árts” önmagunkra is vonatkozik. Önmagadnak se árts. Negatív hozzáállással, gondolkodásmóddal, rossz beidegződésekkel, szokásokkal magunknak is sokat árthatunk. Vagy akár az ászanák (testtartások) szintjén például nem ajánlott tapasztalatlanságból, vagy teljesíteni vágyásból túlnyújtani egy izmot, izomcsoportot, mert azzal magamnak ártok, és ez inkább visszavet a fejlődésben, minthogy előre vinne. A jóga testtartások célja különben sem a cirkuszi mutatvány szintű kivitelezés, hanem a testi tudatosság kifejlesztése, illetve a fejlődés maga. Melynek az egyes gyakorlatokra is ki kell terjednie. Különösen a gerinc helyesen tartására – s annak védelme minden helyzetben – a jógagyakorlatok kiindulópontja. Az ízületek védelme és átmozgatása szintén igen hangsúlyos szerepet játszik.

A testtudat kifejlesztésének „alfája és omegája” a légzés-tudat „felébresztése”. Általában egy alapozó foglalkozás is valahol itt kezdődik: a minden befolyástól és erőlködéstől mentes, spontán, természetes légzés-megfigyelésnél. Minden mozdulatot és mozdulást, az egyéni, spontán lélegzés ritmus hív életre. A jógában (is) minden belülről fakad. Minden ászanát belülről tudatosan megélve, a pontos kivitelezésre összpontosítva hajtunk végre. A túlerőltetést, szélsőségeket kerülve, végig ellazult, de éber (!) tudattal szemlélve a testünkben végbemenő érzet-változásokat.

A jóga egy-egy testtartással, vagy légző gyakorlattal előidézett érzet tudatosításánál kezdődik. Például egy adott testtartásban hosszabb időt töltve a lábfej érzete és a lábszár érzete külön-külön tudatosodik. Ezt, az izmok feszítéséből, zsiger-érzetekből kirajzolódott érzet-mintázatot elraktározva egy idő után már az adott testhelyzet felvétele nélkül is képesek leszünk a lábfej érzetét a lábszár érzetétől megkülönböztetni.
A testtartások és légző gyakorlatok a számos kedvező fiziológiás hatás, és testünk megacélozása mellett, alapszinten tudatunk felbontóképességének növelésére tanítanak. Vagyis az előbbi példát tovább kibontva egy idő után már a nagylábujj érzete a kislábujj érzetétől elkülönül és így tovább. Az érzékelő képesség így gyakorlatról-gyakorlatra, hétről-hétre finomodik. Egy ászana során akár húsz-harminc érzet is tudatosodhat. Minden fizikai szinten ható gyakorlat, és az ezzel járó érzékelő képesség finomodás, lassabban ugyan, de a kedélyállapotra, érzelmi és tudati működésekre is éppúgy kihat és viszont.

A különböző relaxációs technikákat végezve a test ellazul és az elme elcsendesedik. A meditáció pedig a tudat fókuszáltságát, „egyhegyűvé tételét” segíti elő. A fókuszált elme hatékonyságát ahhoz lehetne leginkább hasonlítani, amikor nagyítóval a nap sugarait összegyűjtve a nagyító alá helyezett száraz levél, vagy papírdarab meggyullad. Tehát a letisztult, összpontosított elme átütő erejű. A kérdés csak az, hogy mire fókuszálunk. Ez a jógában sem mindegy, mert ez az a pont, ahol sok minden eldől. Mi legyen meditációm célja? Milyen célt tűzzek ki magam elé? Erre a kérdésre azonban kívülről nem kaphatunk választ, legfeljebb segítséget ahhoz, hogy önmagunkban a valódi feleletre rátaláljunk. Az összes, helyesen kivitelezett gyakorlat a jógában (a testtartásokat és légző gyakorlatokat is beleértve) mind ezt a belső kibontakozási folyamatot, és megerősödést szolgálja elsősorban.

Az egyéni életünket alapvetően érintő kérdésekre a válasz minden emberben eredendően megvan, csak nem feltétlenül hozzáférhető. Elménk elcsendesült állapota, és tudatunk fókuszáltsága szükséges ahhoz, hogy ezek a létünkre vonatkozó alapinformációk bennünk napvilágra kerüljenek. Amíg tudatunk kifelé figyel, elménk pedig a külvilági ingerekre válaszul megjelenő belső párbeszédtől visszhangzik, a tudatunk és létezésünk mélyén rejlő alapinformációk nem tudnak megnyilvánulni, és tudatunkban érvényre jutni. Meg kell teremteni a külvilágban is, de főként önmagunkban, a letisztult, nyugodt, befolyásmentes körülményeket ahhoz, hogy az állandó érzelmi, gondolati hullámzások elcsituljanak, és beálljon a belső csend.

„A lélek csendjében –pedig Isten szól hozzánk.”
/Teréz anya/

Nem szükséges azonnal minden kérdésre választ kapni, mert minden válaszra először meg kell érni. A megfelelő érettségi fok elérésekor, bizonyosságként jelenik meg egy-egy jó kérdés, s majd csak aztán, egy újabb előre lépést megtéve, a megfelelő válasz.

Aki a jóga útjára lép, élethosszig tartó tanulási folyamatba kezd, melyben folyamatosan szembesül önmaga adott állapotával. Idő kell ehhez is, hogy ezt az eleinte igencsak frusztráló szembesülést az ember megszokja, sőt ebből is képes legyen tanulni. Ahhoz pedig, hogy az adott állapotjelentésünkből valóban tanulni tudjunk, elsősorban elfogadásra van szükség.

Például: „Igaz, hogy Gizi sokkal szebben le tud hajolni mint én (reális önértékelés 1), de jelenleg most erre vagyok képes (reális önértékelés 2). Igaz, hogy kissé bénácskának tűnhet, ami itt előre hajlásként művelek (teljesítmény centrikus hozzáállás), de az én lábam nyúlik (befelé figyelés kezdete), az én erőfeszítésem (megszólal az ego), az én lélegzetem (öntudatra ébredés), és ha már lélegzet, akkor kilégzésre ellazítok minden feszülést (jógikus szemlélet megjelenik), s ebben a „hülye” (humor) helyzetben is törekszem arra, hogy belelazítsak, megmaradjak benne (jógikus szemlélet kibontakozik), s ezáltal erősödik kitartásom, a számos adott testtartásra jellemző fiziológiás hatás mellett (a jól informált jógi).” Már csak ezt az egy gyakorlatot kísérő elmeműködés is bizonyos mértékben relaxáló hatású, mert mindeközben a jógázó elméjét végig a gyakorlat, és az ezzel kapcsolatos gondolatok kötik le, átmenetileg nem azzal foglakozik, amivel egyébként napközben. Önmagában ez a puszta tény is, hogy: „nem ugyanazon gondolkozom, feszengek, amin eddig napközben, hanem valami egészen máson”- tehermentesíti, pihenteti az elmét. Ezért a jóga a felfokozott, felpörgetett életmód feloldására is kiváló.

Egy mondatban így lehetne összefoglalni, hogy miért is érdemes jógázni: egyszerűen azért, mert jólesik. Aki nem hiszi, járjon utána!

Szerző: Dr. Szász Bernadett